Szófia tegnap fogyasztotta el az idei első két szem igazi, magyarországi napon érlelt, tavaszi első vitaminos, tuningolás nélküli epret (márha a fóliasátor nem számít tuningnak).
Szóval nem bóti. Két hete vettünk itt a helyi kiültetősvirág-termesztőktől egy cserép (két tő) folytonérőt. Fóliasátorban nevelgették idáig, s már amikor hozzánk került, csupa virág volt és volt ratja pár szem apró termés is. Kiraktuk a kút tetejére, s vártuk, hogy nőjenek és érjenek az eperszemek. Én nem is gondoltam volna, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik.
Egyet leszedtünk tegnap Szófiának, a legpirosabbat, amelyiknek már minden oldala szép sötétpiros volt. Mivel eperrel eddig még nem találkozott, először csak óvatosan nyalogatta, aztán icipiciket, majd egyre nagyobbakat harapva bekebelezte. És kérte a következőt... Volt még egy szem, ami már majdnem teljesen érett volt, s végül megkapta azt is.
Gondoltam, a mai napot kihagyjuk, és holnapra megint lesz egy-két szem szép, teljesen érett eprünk. Szófia viszont nem így: odasétált az eperhez, és leszedett egy nagy, de még teljesen zöld szemet és azt kezdte el enni. Megkóstoltam én is, nem volt nagyon édes, de eperízű volt. Aztán kérte a következőt, úgyhogy a vita elkerülése érdekében kapott egyet, aminek én adtam volna még egy napot, de végülis már majdnem teljesen érettnek nyilváníttatott, így megkapta.
A kis falánk, ha hagytam volna, leszedte és megeszegette volna a többit is, pirosakat, zöldeket egyaránt. De végül hiszti nélkül (hja, mostanában már ez is valami) tudomásul vette, hogy a többit majd legközelebb.
A képen látható két szemet holnaputánra tartogatom, úgyhogy holnap dugdosnom kell majd a cserepet a Művésznő elől.