Bóbita

Ez most itt a MEK oldalán talált Weöres Sándor Bóbita, de én ezt úúúúúgy szeretném könyvben is, hogy bármikor le lehessen kapni a könyvespolcról és felcsapni, ahol csak akarjuk. Antikváéknál egyelőre csak előjegyezhető.
Kérem szépen a közönség segítségét, akárhol beszerezhető példányról! Köszönöm!

És azért idebiggyesztem a címadó verset is, hátha van még valaki ratjam kívül, aki már nem emlékezett minden versszakra tisztán és most szeretné kicsit újból memorizálni (tudom, hogy van ilyen az olvasóink között!! :-).

A TÜNDÉR

Bóbita, Bóbita táncol,
Körben az angyalok ülnek,
Béka-hadak fuvoláznak,
Sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita, Bóbita játszik,
Szárnyat igéz a malacra,
Ráül, igér neki csókot,
Röpteti és kikacagja.

Bóbita, Bóbita épít,
Hajnali köd-fal a vára,
Termeiben sok a vendég,
Törpe-király fia-lánya.

Bóbita, Bóbita álmos,
Elpihen őszi levélen,
Két csiga őrzi az álmát,
Szunnyad az ág sürüjében.

Mártiéktól ismét kaptunk pár zsák bejáratott ruhát. Míg én kipakoltam és átnézegettem őket, Szófia próbált.

Torkos Csütörtök

"De mi is a Torkos Csütörtök?
A magyar néphagyomány és szokásrend egyik kiemelt jelentőségű időszaka a Farsang. Ez a Húsvétot megelőző, Vízkereszttől Hamvazószerdáig tartó, váltakozó hosszúságú időszak számos érdekes, már-már elfeledett népszokásnak ad teret. Ilyen például a Farsang elejét jelző "regélő hétfő" vagy a "farsang farkát" jelölő három jeles nap, a Húshagyó Kedd, a Hamvazó szerda és a Torkos Csütörtök. Az egyik ilyen népszokás felelevenítésével, a Hamvazószerdát követő Torkos Csütörtök újjáélesztésével szeretnénk ráirányítani a figyelmet a hagyományok csodás tárházára. Torkos Csütörtökön - annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő Hamvazószerdát követően ünnepeljük - ismét szabad volt húst fogyasztani, sőt bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás "kötelező" volt, már csak a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is."

Ezalkalomból foglaltunk egy asztalt magunknak ebédidő tájékára a hédervári Park Panzió-Étteremben.
Mariann és Lili (Lili most lesz 21 hónapos, Szófiával újabban nagy barátságban vannak), valamint Szófia és én, így megyünk négyesben. Terv szerint reggel ébredés és összeszedelődzködés után indulunk, a kölköket hagyjuk délelőtt futkározni (ha esik, ha fúj, nincs opció :-), megebédelünk, remélhetőleg az ígérethez híven féláron, aztán indulunk haza, és reméljük, hogy a kölkök a kiadós futkározás és ebéd után alvással fogják tölteni a hazafele utat.
Ja, és mindez jövő héten.

Szófia tegnap elcsórt egy (akkor még bontatlan) zacskó lisztet...

"Nem szabad sírni!"

...hallom időnként fiatal és kevésbé fiatal, tapasztalatlan és tapasztaltabb, első- és többedik gyerekes mamák szájából.
Azt sem értem meg, hogy egy kisgyerek miért ne sírhatna, de amikor egy kisbabának tiltják ily módon a sírást, akkor meg aztán pláne kinyílik a bicska a zsebemben. És a "Nem szabad sírni!" természetesen soha nem egymagában hangzik el, hanem még jól meg is indokolják a fent említett mamák, hogy most éppen miért nem szabad sírni.

Szófiának szabad sírni.
Szabad sírni neki ha elesik, megüti a fejét, becsípi az ujját, szabad sírni neki ha fáradt vagy feszült, vagy ha front van, ha be 'kell' jönni az udvarról, bár ő még maradna, és akkor is szabad neki sírni, ha unja magát az autóban (na jó, ez utóbbit azért én is elég nehezen viselem, hosszútávon...).

Pár hete volt náluk egy kisebb vendégség, és Szófia valamiért nekiállt nyekeregni (asszem épp elesett). Megszólal erre az egyik vendégünk, hogy "Nem szabad sírni!" Nem volt kedvem sem vitatkozni, sem elkezdeni magyarázkodni, annyit mondtam csak, hogy De igen, Szófiának szabad sírni.

Én nem értem, hogy másoknak miért nem szabad. Hogy miért nem tudják egyes szülők elviselni azt, ha a gyerekük bőg.
1/ Főleg kisbabáknak alig van eszközük a kommunikációra a síráson / nemsíráson kívül. Miért nem fejezhetik ki a nemtetszésüket kedvükre?
2/ A sírás nagyon jó feszültséglevezető, és hogyan tudnák a szerencsétlen babák és lurkók levezetni a bennük felgyűlt feszültséget, ha nem sírással? Menjenek tán el kórusba, vagy fussanak félmaratont? Vagy püföljék el nagy hirtelenjében az útjukba kerülő első felnőttet?
Vagy egyszerűen csak viseljék az élet hányattatásait már babakorukban érzelmek nélkül? És még csak véletlenül se merjék kimutatni a körülöttük zajló dolgokkal kapcsolatos és a felnőttek által negatívnak titulált érzelmeiket? Miért is kéne így tenniük? Gondolkozik egyáltalán az a felnőtt, aki ilyet mond egy gyereknek? Miért ne lehetnének egy kisgyereknek és kisbabának negatív érzelmei? És miért kellene ezeket már ilyen aprócska korában magába fojtania? Hogy felnőtt korára egy teljességgel érzelemmentes, minden empátiát nélkülöző, apatikus állat váljék belőle?

Ja, hogy nem gyerekbőgés hallgatására lettek kalibrálva a mama idegei? Nabumm! Hát akkor ezt megszívta...

Még mielőtt valaki elkezdene félreérteni: fentiekkel természetesen nem azt akarom mondani, hogy hagyjuk bőgni azt a szerencsétlen kölket, amíg magától meg nem vígasztalódik, mert az azonnali vígasztalás igenis nagyon fontos. De én vígasztalás alatt nem a nemszabadsírni-t és a figyelemelterelést, meg a nemisfáj-t értem, hanem sokkal inkább a karba vételt, megölelgetést, babusgatást, és az érzelmek megértését (nem pedig azok tagadását).

Csak magamból indulok ki: ha nekem sírhatnékom támad, és valaki egyszer azzal jön oda hozzám, hogy, "Te, Viki, nem szabad sírni, mert..." vagy "Ne bőgjél már, mert...", azt úgy fogom elküldeni melegebb éghajlatra, hogy egy darabig nem lesz kedve hozzám szólni. És még örülhet, ha ennyivel megússza.

Séta

Ezt mondja, amikor sétálni megyünk, amikor a kanapén le-föl flangál, vagy amikor egyik helyről a másikra odamegy valamiért. Van, amikor már egészen 's'-esnek ejti, és tényleg majdnem séta, de javarészt még inkább 'széta'-szerű amit kimond.

Sérülés

Szófia pár napja nekiesett az egyik polcnak, kézzel. Ennek következtében a jobb kézfején széltében lett egy pár centi hosszú seb (szegénykémnek...).
Fájlalta jó idejig, ami onnan derült ki, hogy időnként odajött hozzám jajongva, és a kezét mutogatt, 'jajjaj'' vagy 'fá' szavakkal kísérve.
Én meg vígasztalásképpen minden egyes ilyen alkalommal megpuszilgattam, megcirógattam a bibis kezecskéjét. Így hát bibire való puszit és cirógatást nagyon hamar megtanulta, mert azóta azt csinálja napjában többször is, hogy amikor megakad a szeme a seben akkor megcirógatja, megpuszilgatja magának, majd jön oda hozzám cuppogtatva, ami azt jelenti, hogy én is puszilgassam meg neki.
Én pedig amúgy is imádom puszilgatni és babusgatni a Művésznőt, úgyhogy ki nem hagynék egyetlen ilyen puszilgatós alkalmat sem.

Szófia ma 16 hónapos

Amit most nagyon szeret csinálni:
- mindenhová felmászni;
- ide-oda pakolászni;
- kavicsot szedni;
- cicázni, kutyázni;
- gyerekeket nézegetni;
- konyhai kész és félkész ételeket megkóstolni;
- játékállatait megetetni, megitatni, öltöztetni, kocsiban tologatni, stb.;
- zoknit és cipőt fel- és lehúzogatni (utóbbi jobban megy, előbbinél ha megakad, hamar dühbe gurul...);
- felnőttek által kimondott szavakat utánmondani (khm..., múltkor kicsúszott a számon egy "hülye" és azonnal, hibátlanul utánam mondta...);
- már megtanult 'szavakat' folyamatosan mondogatni; ez konkrétan azt is jelenti, hogy ha le van lazulva (itthon, kettesben, vagy ha már elegendő időt töltött 'idegenben', akkor be nem áll a szája);
- szopizni, még mindig, sokszor;
- háton utazni (bár a múltkor épp' lefickándozta magát, amikor érdekesebb programnak ígérkezett a bicikliző lányok után való futkározás);
- karonülve nézni, hogy mit és hogyan főz a mami;
- kanállal fémedényben kevergélni;
- fényképeket és kisfilmeket (laptopon, saját videók, vagy online, mer' tévénk az nincsen) nézegetni;
- szerdánként a kukásautót nézegetni;
- szereti továbbá, ha együtt verselünk, énekelünk és hozzá elmutogatjuk a verseket, dalokat;

Amit most nagyon nem szeret csinálni, az az
- autóban ücsörögve várni, hogy odaérkezzünk valahová;
- öltözködni (azért most már jobban tűri, mint az ősszel, de azért még sokszor elfut);
- orrszívás (ezt is jobban tűri, de nem szívesen);
- fürdőkádból kiszállni;

Ahogy most jellemezném:
Ha csak nincs valami nyomós oka rá, mint éhség, szomjúság, fáradtság vagy cicihiány, (vagy front, telihold, szeles idő,khhmmm...) akkor nagyon jókedvű, mosolygós, aktív, minden iránt érdeklődő, bátor, nagyon szociális, kezdeményező, barátságos kisded.
A memóriája legalább olyan mértékben javul, mint amilyenben az enyém mostanábam romlik. Egyszóval rohamosan :-) De téllllleg.
Csomószor van, hogy keresek valamit, és vagy tőle megkérdezem, vagy csak úgy magamban morfondírozok, hogy hol lehet, és ő erre odamegy, ahol a keresett holmi van, és előszedi. Legyen az egy olló, fésű, játékdarab, félpárzokni, bankkártya, üveg víz, vagy bármi más. Ezekkel a megtalálásokkal mindig nagy meglepetést okoz.
A türelem az egyelőre nem nagyon jellemzi. Ebben úgy látszik, inkább a Tamásra üt, mert ha valami nem sikerül neki elsőre, vagy rövid időn belül, akkor elkezd dühöngeni és hisztizni. (Azt ugye mindenki, aki látta a nemrég falraakasztott keresztszemes munkámat feltételezi rólam, hogy én baromira türelmes vagyok. Pedig nincs ám ez mindig így, de azért hármunk közül szerintem most én léphetnék a dobogó legfelső fokára :-)
Persze nem tudom, hogy egy 16 hónaposnak kell-e ennél türelmesebbnek lennie. Nem emlékszem már rá, hogy az én egykori 'neveltjeim' hogyan viselkedtek hasonló szituációkban... (memória...).

Mondatok

Már ha mondatoknak lehet nevezni őket.
Nyelvtani értelemben nyilván még nem, viszont az utóbbi két hétben többször előfordult, hogy Szófia összefűzött két-két szót.
A legelső ilyen a 'Hajó, Dédi!' volt (bele a telefonba). Ezt követte ugyanaznap a 'Hide keje.' ami azt jelentette, hogy Szófiának hideg volt a keze. Aztán az 'Enni sa.' következett, amivel elmesélte, hogy sajtot adott a cicának enni.

Babajelekkel (amikkel nyár óta foglalkoztunk és még most is használja őket, van amelyiket magában, van amelyiket a szóval együtt) mindössze egyetlen alkalomra emlékszem, hogy 'mondatot jelelt'; ez valamikor október tájékára esett, 13 hónapos korára.
Az volt a történet, hogy reggel valamivel ébredés után megpucoltam egy banánt, s egy darabkát Szófia kezébe adtam, hogy eszegessen. Aztán amikor elfogyott, mutatja nekem, hogy nincs/ elfogyott (felfele fordított tenyerek) - enni (szájára mutat az ujjacskáival) - még (bal keze nyitott tenyerébe teszi a jobb keze kinyújtott ujjacskáit). Ez akkor és ott annyira látványos volt, hogy számomra, hogy egy darabig nem tértem magamhoz az ámulattól. De több babajeles mondatra nem emlékszem.

De jó!

Az alábbi történet után jöttem rá, hogy amikor tetszik, vagy sikerül valami, akkor De jó!-t szoktam mondani.
Történt ugyanis, hogy kb. két hete Szófia kihozott magával a fürdőből három bontatlan wécépapírgurigát, és ide-oda rakosgatta őket a konyhában, amíg én főzőcskéztem. Nem is igazán figyeltem oda rá, hogy mit csinál velük. Aztán egyszercsak hallom a hátam mögül, hogy 'Dejó-dejó-dejó!' Hát a Drága épített belőlük az egyik székre egy tornyot, és efeletti örömében állt a torony előtt, kezeit maga előtt összefogva, kicsit rugózva dejózott egy sort.

Azt mondja nekem tegnap, hogy 'Vivi' (ő így mondja a Viki-t). És ennek az egyetlen oka azt volt, hogy hallotta, hogy mások vikiznek engem. Jaj!

Így is lehet - néhány évtizede történt

A minap hallottam az alábbi kis történetet:

Amikor a kétéves fiúcska az édesanyja elvárásaival szemben még mindig semmiféle hajlandóságot nem mutatott arra, hogy elválasztódjék a szeretett anyamelltől, és önként abbahagyja a szopizást, a mama a gyorsabb elválaszt(ód?)ás érdekében következőt eszelte ki: bekente a melleit cipőboxszal a soron következő szopit előtt. A kisfiúcska meglátta a feketére "suvickolt" ciciket, megijedt, elfordította a fejét, és többé nem kívánkozott az anyemellnek még a közelébe sem.

3

A hét közepe felé kezdte el Szófia a három szótagú szavak kimondását. (By the way szeretnék már nagyon régóta egy postot arról, hogy miket is mond és hogyan ejti, valamint az azonos alakú szavakról is, de hát ez még várta magára)
Egyelő három darab három szótagú van a repertoárjában:
kajika = karika
pajipa = paripa (a "Gyí, Paci, Paripa!" kezdetűből vette)
kakoka = katona (Papától vajas-sajtos 'katonákat' kapott tegnap reggelire)

Most épp ücsörög a játékai között és felváltva mondogatja, hogy 'kajika' és pajipa'.
Meg azt is mondogatja, hogy "kukike", de szerintem ezt csak úgy, a három szótag kedvéért és csak most kezdte, mert eddig nem hallottam.

Kisgyón, kavicsok, foci

Szófia szereti a vajat (de a vajnak az ilyenfajta evése azért nálunk sem mindennapos gyakorlat...)

Igazából vicces, de azért egy pillanatra felforr az agyvizem,...

.. amikor amúgy is rohanásban és késésben vagyunk.
Szófiát felöltöztetem 'szép' ruhába, mert olyan helyre megyünk. Cipő, kabát felvétele után lesegítem a lépcsőn, ki az udvarra, hogy levegőzzön és mocorogjon kicsit, amíg én kihordom minden elvinnivaló kellékünket az autóba (2-3 körrel megúszom, ha szerencsém van), visszaveszem a fűtést, bezárom a bejárati ajtót, kinyitom a kaput, beindítom az autót.
Szófia eközben a macskát hajkurássza, majd amikor már készen állunk az udvarból autóval kiállásra, odajön hozzám, hogy az ölembe üljön erre a kb. 10 méterre. És az utolsó lépésnél megbotlik, és hasravágódik. Annyira az utolsónál, hogy a fejét beveri az autó küszöbébe, ami miatt persze nem sír, mert annyira nem üti meg magát, de természetesen szépruhástul, mindenestül belehasal, -térdel, -tenyerel a sárba. Mert ilyenkor esik ám csak el, amikor sár van odakint. Ha minden száraz, akkor még csak véletlenül sem.
És mivel amúgy is rohanásban és késésben vagyunk, már nem megyek vissza másik ruháért, és a sárfoltok alatt megbújó szépruhában odavonulunk az 'olyan' helyre.

Ébredés után ücsörögtünk még kicsit a kanapén, én felhúzott lábakkal, Szófia az ölemben, velem szemben.
Nézem a pisze nóziját, mindkét orrlyukából kilógott egy picit egy száraz takonydarabka vége. Gondoltam, ezt nem orrszívózom ki, kértem Szófiát, hogy kicsit fújja meg, de mivel bele volt száradva, csak egy kicsi lett jobban hozzáférhető. Ujjam közé csippentettem a végét és kihúztam először az egyiket, aztán a másikat (mi, pórnépek már csak így csináljuk :-), aztán széthajtogattam egyet a mellettünk lévő papírzsebkendőkből, arra fektettem őket, és mondtam Szófiának, hogy ez takony, a mama ezt szedte ki a nóziból, és majd kidobjuk a kukába.
Szófia nem így gondolta. Legalábbis azt, hogy kidobjuk a kukába, biztos nem, mert szépen felcsippentette őket, és visszarakta az orrába, egyiket az egyik lyukacskába, másikat a másikba, ahogy illik...

Gaja-völgy télen

Hod, kíja

Ez a hold és csillag, ahogy Szófia most mondja.

Macskaduett á la Barta

Ehhez a felvételhez még csak annyi a megjegyzésem, hogy nem betanított 'produkció' volt, hanem teljesen spontán akció, másodszori nekifutásra. Az első úgy volt, hogy épp ruhákat hajtogattam a hálószobában, ők meg a Franci cicát nézegették az ablakból, és Tamás -minden előzetes megbeszélés vagy bejelentés nélkül - elkezdett nyervogni, Szófia meg visszanyervogott, és kábé a második odavissza nyervogásnál tartottak a Macskaduetten belül, amikor már futottam a kameráért, és bíztam benne, hogy sikerül még egyszer. És sikerült, így.

Ma végre bekalibráltam a helyét és feltettem a falra a szülinapra készült magasságmérőt.
Szófia segített cipelni a kalapácsot, verni a falat, húzkodni a mérőszalagot és megrángatni a már felakasztott mércét.
Alább pár kép:

Magasságmérő Szófiával:


... és Szófia nélkül:

Kicsit közelebbről a 'képek':

Huhh, mennyit dolgoztam vele! Voltak pillanatok, hogy azt hittem, sosem készül el! Mindenesetre most egy darabig csak jóval kisebb kaliberű keresztszemes munkákat fogok választani.

Pici lány nagy bilit cipel

Szójáték

Asszem benne van a vérében, mert jó formában, és kipihenten mindketten (ti. a szülők) nagy szójátékosok és szókifordítók vagyunk.
Nem is tudom, miért csodálkoztam el, amikor Szófia pár hete a szokásos 'Mami-mami!' Helyett elkezdett -saját magától!- 'Mima-mima!'-zni.
Azóta is vegyesen használja: komoly helyzetekben mindig mami-zik, ha nyavalygós, vagy vicces kedvében van, akkor pedig marad a 'jó öreg' mima...

Próbaremix - itt most minden próba

Szülinapról még

Szülinapi napraforgó, babák, Csucsu, Kapor

Macis szülinapi képek

Önveszély

Szófia kezd önveszélyessé válni:

- a késeket a jelenlegi harmadik helyükről, a legfölső fiókból is kénytelen leszek elköltöztetni, (valószínűleg ezúttal csak simán a kredenc tetejére, mert nincs máshol hely) mert bele ugyan még nem lát, de feléri és matat benne, s ha sikerül egyet kikotorásznia, akkor azt diadalittasan kiemeli, és persze rögtön át is adja nekem, mert azt tudja, hogy késezni neki nem szabad, de mi van, ha épp nem vagyok ott, mondjuk kifutok valamivel...

- feláll a konyhai fellépőre, kissámlikra, kiskarosszékére, hintalovára (!), kismotorjára (!) és szintén diadalittasan onnan vigyorog rám; ennek eredményeképpen a konyhai fellépőt, a kissámlikat, a kiskarosszéket, a hintalovat és a kismotort már vagy elkapkoltam, vagy elfogom pakolni, de könyörgöm, hogyan pakoljam el a kanapé karfáját, amire mostanában szintén előszeretettel felül, lovagol rajta, vagy kifele fordulva megpróbál leugrani (!) róla! Vagy hagyjam csak simán egyszer-kétszer leesni aztán majd megatnulja? Ehhez ezeket a dolgokat túl veszélyesnek találom, mert bár nem túl magasak, de lehet róluk nagyon szerencsétlenül esni, főleg egy esni még nem nagyon tudó kisgyereknek!
Tegnap kora estére már cafatokban lógtak az idegeim, még a hangomat is felemeltem egyszer-kétszer... :-( És asszem, most jön majd csak a java, ahogy szépen lassan felfedezi, hogy például mi mindenre lehet még majd felmászni...

J.A. - szindróma?

"Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba."

Nem akarok annyira 'süket' és kegyetlen lenni, mint József Attila Mamája, és Szófia sem ordít és toporzékol úgy istenigazából, de mostanában ahányszor csak nekiállok vasalni vagy mosogatni, kb. 1 (vagy maximum 2) perc után befurakszik a lábam és a mosogató vagy a lábam és a vasalódeszka közé, és tol el a tevékenységtől. És közben nyekereg, hogy hagyjam a vasalnivaló ruhát és a mosogatnivalót másra (csak azt mondja meg nekem valaki, hogy ugyan kire?), és ne is csináljak mást, csak üljek, és nézzem őt, ahogy játszik, és várjam, hogy néha odajöjjön cicizgetni.

Főzőcske

Mostanában néha így főzünk:

Szófia ücsörög a kredencen, húzkodja a Fakopáncsos rugós lovát és pakolászik, én pedig teszek-veszek, megmosok, leszűrök, hámozok, reszelek, aprítok, kevergetek, fűszerezek és a többi.

Persze mindezt úgy, hogy először is őt besúvasztom teljesen a falhoz, és odateszek a keze ügyébe mindenféle érdekes matatni- és pakolásznivalót, másodszor pedig egy pillanatra sem fordítok hátat neki, a legtöbb az, hogy oldalvást állok, és a fél szemem mindig rajta van, az ugróizmaim pedig ugrásra készen feszülnek. Tudom, persze, hogy nem ugrik le, mert hiszen nem hülye! De mégis, így nyugodtabb vagyok.

Egyébként ez bevált gyakorlat volt anno Hollandiában is au-pair koromban, annyi különbséggel, hogy ott kicsit szélesebb volt a kredenc és két gyerek ült rajta...

Önorrszívás

Orrszívó szét:Orrszívó össze:

Orrszívás indul:

Cicát néznek

Sütiznek

Egy év EC

Tavaly (illetve most már tavaly előtt) az év utolsó napjaiban érkezett meg a könyv, amit postán rendeltem hollandiából a témához. Mivel már nem először futottam bele neten a témába, nagyon kíváncsi voltam, s rögtön bele is vetettem magam a könyvbe. Asszem két nap alatt olvastam ki, majd a fontosabb részeket még egyszer és még egyszer, aztán tavaly az év első napjaiban kezdtük (inkább-tem, de ez azért volt, mert Tamás akkor is nagyon keveset volt itthon) Szófia jelzéseit figyelni.
Volt, hogy ment minden, mint a karikacsapás, s volt olyan is, hogy azt éreztem, ez a gyerek egyik napról a másikra mindent "elfelejtett", s amikor már több napja volt ez az érzésem, előfordult, hogy azon keseregtem, kárbaveszett a sok (Szófiával) közös munkánk...
Szóval nem volt mindig könnyű.
Egyik legelmékezetesebb periódus az a nap, amikor Tamás tavasszal Chicagoban múlatta az idejét, s Dzsuli eljött egy hétvégére besegíteni. Ez valamikor áprilisban volt, Szófia 7 hónapos lehetett talán. Dzsuli szombaton délben jött, és vasárnap délben távozott, azzal a nagy rácsodálkozással, hogy ez alatt az egy nap alatt a lurkó egyszer sem pisilt és kakilt be, éjszaka sem, utazás közben sem. Pedig nem volt sem erőszak, sem folytonos bili fölé lógatás.
A másik ilyen pillanat, ami nagyon megmaradt benne, július környékére esett: az orvosi rendelőbe ugrottunk át, már nem emlékszem miért. Nyár is volt, jóidő is volt, Szófia kisruhácskát és kisbugyit viselt. Elfele jövet vette észre a helyettesítő asszisztens, hogy hát ezen a kislányon nincs pelenka! Hát nincs, gyors mesélés, és ámulás-bámulás. A háziorvosunk ismét agyondícsérte Szófiát, aztán még a váróban lévő szintén kisgyerekes helybeli anyukának is el "kellett" mindent mesélni, mert nem értette, hogy honnan tudom, hogy a gyerek most nem fog pisilni, és hogy mikor fog... asszem egyébként, hogy az elmesélés után sem értette meg, de ennek az is lehetett az oka, hogy nem jól meséltem...

Ahol most tartunk:
Szófia tegnap (például) egész nap kizárólag bilibe pisilt. Ha ketten vagyunk csak itthon, annyira jól megy most minden. Még ha éppen nem vele foglalkozom is, akkor is szól, mondja, hogy kaki-kaki, ilyenkor nadrág és bugyi le, ráül a bilire, belecsurgat, felpattan, kivisszük, lehúzzuk, dobunk utána néhány kocka wc-papírt, vissza a szobába, kanapéra fel, törlés, bugyi-nadrág fel és megy minden tovább. Mindig ugyanez a rituálé és szigorúan ragaszkodik a törlés előtti bilikivitelhez.

Annyira édes, ahogy tipeg a fürdőszoba felé ez a pici lány, a hozzá képest hatalmas bilivel a kezében. Jó lenne lefényképezni, hogy megmaradjon, ne csak az én fejemben, de gyereket kísérni, bilit közben fél kézzel tartani, ajtót nyitni, és még fényképezni is, na erre egyelőre képtelen vagyok. Lehet, egyszercsak ráhagyom majd, hogy vigye egyedül azt a bilit, az sem baj, ha megbotlik és kilöttyen.

Ha elmegyünk vagy kimegyünk, adok rá pelut (eldobhatót használunk), márcsak a hidegek miatt is, de alig van olyan, hogy belepisilne; karácsony óta már kettőt is ki kellett hajítanom amiatt, mert egyszerűen elrongyolódott a sok fel- és lecsatolástól.

Kérdezz! Felelek.

Egy nyilvánvalóan hordozás-téren tájékozatlan középkorú hölgy, akivel boltba menet futottunk össze a minap:

- Mér' nem veszed már le a hátadról? Hadd futkározzon!
- Mert én így döntöttem. - mondtam.

...

Kérdezz! Felelek.

Többen, miután megtudták, hogy Szófia lázas volt előző éjszaka:

- És mit adtál neki?
- Anyatejet. - mondtam.

...

Uszoda megint

Karácsony után, hogy kárba ne vesszen az idei uszibérletünk, elmentünk négyesben Mórra, hogy kiáztassuk egy kicsit a kérges bőrt a sarkunkon (na jó, Szófiának még nincs ilyen).
Kíváncsiak is voltunk, hogy Szófia hogyan reagál, mert már vagy fél éve abbahagytuk a babauszit, és azóta csak itthon a kádban lubickolhatott kedvére.
A korábbi gyakorlattal ellentétben a Művésznő most már saját lábán sétált be az usziba:

Amikor megláttuk, hogy alig vannak vendégek ezen a délelőtti órán, sőt, hogy a gyerekmedence töküres, nagyon megörültünk annak, hogy akkor most kedvünker duhajkodhatunk a 80 centis vízben.

Az örömünk akkor fordult át ürömbe, amikor az úszómester (épp még mielőtt beletettük volna a kislábujjunkat a vízbe hőmérsékletellenőrzés gyanánt) odakocogott hozzánk, és elnézést kért, amiért hideg a víz és hideg a levegő, dehát elromlott a fűtésük és csak aznap reggelre szerelték meg.

Ha már egyszer ott voltunk, mi azért megmártóztunk a 29 fokos vízben, ami egyébként annyira nem hideg, de mi nem ehhez vagyunk szokva.

Szófia jött is volna kifelé:

meg maradt is volna pancsizni:

Végül aztán kábé negyed órát voltunk a vízben, ekkorra jött bele Szófia igazán a szájremegtetésbe, mi pedig a hájremegtetésbe, s aztán bementünk kollektívan a szaunába átmelegedni (igen, a gyereket is bevittük), kivéve Csucsut, aki kemény volt, és saját magát melegítette át.

A pénztárosnénire nehezteltünk "kicsit" (amit végül nem tettünk szóvá), amiért látván hogy kisgyerekkel vagyunk, eszébe nem jutott volna mondani, hogy most inkább ne, mert nem annyira jó az idő bent. Ja, és sajnos arról sem sikerült informálni a nagyérdeműt, hogy másnap családi nap van az usziban, amikor is minden családnak álcázott csoportosulás ingyé bemehet és áztathatja a bőrkeményedéseit...

Cicakaland II.

Igazából ez ugyanaz a cicakaland, megfilmesítve.
Tamás a múlt héten beengedte a macskát, egyrészt hogy "ne fázzon szegény", másrészt hogy Szófia cicázhasson.
A Ded aztán annyira belejött a cicázásba, hogy napokig csak azt hallottam, hogy cica-cica, és egyre ment volna hátra simogatni.
Mostanra aztán visszaállt a rend.



Egy ideje reggelente együtt etetjük az állatokat. Én Oszi kutyának viszek két bödön tápot és egy fél kanna vizet, Szófiának pedig merek egy kis műanyagpohárkába a macskatápból, és miután ráadtam egy sapit és egy kardigánt, odaállhat a hátsóajtóba és beleöntheti a lépcsőn lévő tálkába a cica reggelijét. Franci cica azóta igen jól van tartva, mert Szófia annyira élvezi az etetést, hogy legtöbbször dupláz, vagy tripláz.
Mondja is mindenki, hogy milyen jó húsban van a macskánk...

2007. utolsó képsorozatának egyike, tegnap este készült.
Akár az a címet is adhatnám neki, hogy pici Szófia a nagykádban.

Pedig jaj, nem is olyan pici, legalábbis ha arra gondolok, mekkora volt. A születési testsúlyát már jócskán megháromszorozta (durván megháromésfélszerezte), a születési magasságát pedig megfélszerezte. 55 cm és 3250 gr volt, most pedig 80 cm és 11 kiló körül van. Sokszor rácsodálkozok, hogy milyen nagy már, máskor meg csak nézem, ahogy idetipeg, odatotyog, és arra gondolok, hogy milyen édes kis törpike.

Tegnap este fél hét körül mondtam Tamásnak, hogy furcsa a gyerek, szerintem beteg lesz. Bújt, bágyadt volt és a szemei is olyan lecsukódófélben csillogtak.

Fürdésnél aztán nem volt semmi gond, el is aludt rendesen.

Éjjel negyed egykor még (normálhőmérsékleten) békésen szuszogott, fittyet hányva az utcai durrogtatásra, egy óra előtt pedig már tűz forró volt. Gyorsan ment fel a láza. Popsiban 38.4-et mértem neki. Pisilt, sokat szopizott, jó fél óra alatt aludt vissza, aztán sokszor megébredt reggelig. Legutoljára másfél órája, akkor 37.4-et mértem, azóta megint alszik.

Ha nem lesz nagyon beteg, akkor nem rohanok be vele az ügyeletre, csak hagyom, hadd gyógyuljon. Holnap pedig majd meglátom. Valószínűleg átkocogok vele az orvoshoz, de erre még aludnom kell egyet.

Szófia egyébként nagyon "jó beteg" (asszem így szokták mondani). Nem sokszor volt rá példa, összesen kétszer, hogy rendesen lázas volt, de mindkét alkalommal tűrte csendben és hősiesen. Nem nyavalygott, nem hisztizett, csak elvolt csendben. (igazi erős nő lesz, azt hiszem) Első alkalommal két napig szinte folyamatosan hordoztam, mert akkor elég bágyadtka volt és igényelte a testközelséget. Második alkalommal pedig ha jól emlékszem simán tett-vett szinte egész nap, picit volt csak bújósabb a szokásosnál.

A lakásban nálunk most nagyjából rend van, annyi dolgom lesz, hogy kiteregetek, és beleaprítom a tegnap már beáztatott lencsébe a répát és a póréhagymát, és megfőzöm levesnek, ja és még sütök egy kenyeret is, hogy legyen mit ennünk a leves mellé.

Amúgy meg valószínűleg babusgatok, ápolgatok majd, igény szerint.

Hát nekünk így kezdődik az új év.